2015. május 09. 22:38 - MasterDwalin

Warzone Resurrection: Beszámoló a 2. tesztnapról + Új Imperial seregkönyv és figurák!

 stormtrenchers.png

 Mostanában nem sok időm van a blogra, ezért kicsit megkésve ugyan, de íme a beszámoló a 2. Warzone tesztnapról!

Két héttel ez előtt pénteken tartottuk meg a 2. tesztnapot a D21-es Bázis-ban! Sajnos az első napon résztvevő érdeklődők nagy része egyéb elfoglaltság miatt nem tudott eljönni, így most csak ketten játszottunk. Öröm az ürömben, hogy ellenfelem egy olyasvalaki volt, aki az első tesztnapon ismerkedett csak meg a Mutant Chronicles világával és a Warzone Resurrection-el!

Egy csatát játszottunk sima felállással, és alap öldöklős küldetéssel. Annyiban bonyolítottuk a dolgokat az első tesztnaphoz képest, hogy immáron használtunk az egységek és karakterek összes különleges képességét. Valamint az előző játékhoz képest kisebb terepen játszottunk.

A játék végig pörgős volt, bár leginkább a jól irányzott lövések voltak dominánsak, Alakhai rohamát leszámítva. Az öt körös meccs alatt szerintem mind a ketten sokat tanultunk a szabályokból és csak pár dolgot csináltunk rosszul! (legalábbis csak kevésről tudunk biztosan :) )

A játék végül a Dark Legion győzelmével végződött, hála pár jól irányzott, kritikus helyzetben dobott kockának. A tesztnapra számomra az tette fel a koronát, hogy tesztpartnerem a végén kijelentette: "Szerintem biztosan beruházok egy Brotherhood kezdődobozra, ha már itthon is kapni lehet!" Ennél jobb "happy ending"-et el sem tudtam volna képzelni!

Legközelebb több terepet használunk majd, és egy-két Troop egységet pluszban proxyzni fogunk a csapatokhoz.

A Warzone tesztnapok szervezése a Magyar Warzone Játékos Bázis Facebook csoportjában történik! Ha érdekel a játék és kipróbálnád, csatlakozz nyugodtan!

warzone5.jpg

 

warzone4.jpg

 

warzone3_1.jpg

 

warzone2_1.jpg

 

warzone1_1.jpg

 

 

Másik hír amivel még lógtam, az a Warzone áprilisi megjelenés özönének bemutatása!

A Prodos minden hónapban ad ki új figurákat a rendszerhez, de az elmúlt hónap különlegesnek számított, mivel egy új játszható frakció is érkezett!

Az összes figura a Brit Birodalomra hajazó Imperial Megacorporation-hoz jelent meg, mely mostantól két seregként is hozható. A háttértörténet szerint az Imperial hadseregét kétfelé lehet osztani: az első a Ministry of War (röviden MOW), akik kvázi a reguláris "angol" csapatok. Ezek mellett harcolnak a Wolfbane klánok, akiket úgy lehetne leírni, mint a középkori kelták futurisztikus-dieselpunk rokonai.

Mostantól az Imperial seregkönyv rendelkezik egy MOW sereglistával, melyben a sereg magját a reguláris erők adják, és limitált számban hozhatnak Wolfbane egységeket is. A másik lista egy tiszta Wolfbane hadtest, ami csak a Klánok egységeiből válogathat. (Így született meg a játék első igazán közelharc orientált serege)

Na de lássuk az újdonságokat:

MOW- Grey Ghosts

MOW- Spec. Ops.

Wolfbanes- Kezdődoboz (Tartalma: 10x Commandos-közelharci, 2x Pathfinder, 1 Necromower)

imperial-wolfbane-starter-box.jpg

Wolfbanes- Morten Oakenfist

Wolfbanes- Commandos (az alapdoboz a közelharci verzióval jön, de van lehetőség távolsági fegyveres Upgrade Pack vásárlására is!)

Wolfbanes- Pathfinders

Wolfbanes- Mourning Wolves

Wolfbanes- Necromower

hedgehog-necromower-atv.jpg

 

Az új seregkönyben találunk jó pár olyan új egységet is, melyekhez még nem adtak ki figurát! Ezek a következők: Storm Trenchers /Ugróhátizsákos gyalogság/,  Iron Mastiff /mechanikus vérebek/, Life Dragoons /testőrgárdisták/, Wolfbane Warhounds /harci pörölyös gyalogság/ Wolfbane Headhunters /harci baltás gyalogság/, Twin Barracuda Airsupport /Jetpack gyalogság/ , MK.54 Main Battle Tank /nehéz páncélos/ valamint további 5 MOW és 1 Wolfbane nevesített karakter!

Ha érdekel a Warzone világa akkor ajánlom két részes Podcast adásunkat a témában! 1. rész /FLUFF/ 2. rész /JÁTÉKRENDSZER/

-Dwalin

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://asztropata.blog.hu/api/trackback/id/tr157420070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása