2015. augusztus 17. 23:53 - MasterDwalin

Bevezető a Warzone-ba II/b.: A Mutant Chronicles világa! (folytatás)

crenshaw2.jpg

A játékot és háttértörténetét bemutató sorozatom előző részeiben írtam már nektek a játék alapjairól, a Warlord kreálásról és a pszihikus erőkről, valamint a világ háttértörténetének egy részéről!

 

És most ideje folytassuk ott, ahol az előző résznél abbahagytuk....

Az Első Céges Háború

new_sk.jpg

A Technológia bukását követően a Cégek egymásba vetett bizalma megdőlt. A rendszereiket megrontó Sötét Szimmetria pontos forrását nem tudták felderíteni, ezért a vezetések egymást kezdték okolni a technológiai aranykor megszűnése miatt.

Az első nyílt konfliktus az Imperial és Capitol között bontakozott ki, ami hamar egy már sok-sok nemzedék óta nem látott háborút eredményezett, és a Mars déli területei a lövegek és fegyverek zajától zengett..

A Mishima és a Bauhaus pedig ahelyett, hogy egyik vagy a másik oldalra állt volna, úgy döntött a maga hasznára fordítja a helyzetet, és a többiek kárára kezdtek terjeszkedni és háborúzni. A Naprendszer lángba borult...

A Mars pusztaságait és sztyeppéit lövészárkok szabdalták, a Vénusz őserdeit bombák égették hamuvá, a Merkúr barlangjai pedig a katonák halálhörgéseitől zengtek.

 És ez a konfliktus még további 40 évig tombolt a cégek között...

A Testvériség megalakulása

bishopdominic.jpg

A háborús propagandát és uszítást csak egyetlen ember hangja volt képes túlharsogni. Ez az ember Nathanial Durand volt. Ismeretlen szülőktől származott és árvaként nőtt fel Luna City-ben egy egyházi árvaházban. A látomásokkal és kivételes szónoki képességekkel rendelkező Durand hamar nagy tiszteletben álló emberré vált Luna City pórnépének köreiben. Mindig is háború ellenes volt, és szent meggyőződéssel hirdette: "Össze kell fognunk, mert közeleg a sötétség!"

Megalapította a Testvériség nevű vallási gyülekezetet melynek hétről-hétre egyre több követője lett. A Cégek vezetői akkor figyeltek fel rá igazán, mikor Durand tanai elhagyták Luna City-t, és a Testvériség hívőket kezdett toborozni a Naprendszer többi bolygóján is.

Durand és a szervezete lett a Céges vezetések közös belső ellensége. Egy titkos találkozón döntés született róla, hogy a Testvériséget és Durand-ot el kell távolítani a közéletből, mivel a háború jelentette a cégek legnagyobb bevételi forrását.

Először próbálták megszégyeníteni a közvélemény előtt, de nem jártak sikerrel. Ezután próbálták meggyilkoltatni, de Durand csodának hála, ezt is túlélte. Ráadásul minden egyes ilyen akció után csak tovább nőtt a Testvériséget támogatók tábora.

Mikor a helyzet úgy tűnt a Testvériség akár képes lenne megdönteni a Cégek hatalmát is, a négy Megacég vezetése beadta a derekát, és aláírták a Heimburgi Békeszerződést. Ezzel az Első Céges Háború végre véget ért...

 A Bíboros Éve

luna.jpg

A háború lezárása után nagy változások történetek az emberiség életében. A Testvériséget egyházzá nyilvánították melynek feje, tehát bíborosa Nathanial Durand lett. Ezután minden lakott bolygón hatalmas katedrálisokat építettek az új vallás híveinek, a Lunát pedig a Capitol a Testvériségnek ajándékozta.

A bíboros bevezetett egy új naptárat, így ez lett az új időszámítás 0. éve.  (O YC)

A béke megőrzése érdekében a Testvériség és a négy Megacég megalakította a Cartel nevű szervezetet, melynek célja a diplomácia békés útjának megőrzése lett. Továbbá a cégek megegyeztek, hogy a jövőben nem fejlesztenek ki sem mesterséges intelligenciát, sem pedig komplex számítógépes rendszereket, hogy a múlt eseményei ne történhessenek meg újra. 

25 (YC) : Az Imperial egyik flottája felfedezett egy új bolygót a Plútón túl, melynek a Néró nevet adják. Csakhogy hamar kiderül, hogy a bolygó nem az, aminek elsőre látszik. A Néró egy félig mechanikus, félig organikus képződmény, melynek felszínén a felfedezők egy hatalmas portált találtak. Azzal, hogy az Imperial Conquistadorai a Néróra léptek feltörték az Irtózás Pecsétjét, és aktiválták a portált, ami a Naprendszerre szabadította a Sötét Légió förtelmes seregeit...

A Sötét Apostolok érkezése

purge.jpg

A Pecsét feltörése után megkezdődtek az emberiség elleni háború előkészületei. A Sötét Lélek csapatainak vezérei, az öt Sötét Apostol megérkezett a mi világunkba légióik élén.

Elsőként érkezett Algeroth, a Háború és a Sötét Technológia Apostola, aki a Vénusz őserdeinek mélyén kezdte építeni Sötét Citadelláját. Utána érkezett Demnogonis a Betegségek és Fertő Apostola. Őt követte Muawijhe az Őrület és Rémálmok Apostola és Semai az Árulás és a Hazugságok Apostola. Végül az utolsó Apostol, Illian, a Sötétség Asszonya elfoglalta trónját a Nérón, mint a Sötét Lélek legkedveltebb szolgája.

Az Apostolok rázúdították az emberiségre pokoli seregeiket és megkezdődött a harc a túlélésért.

A Testvériség titokban kiképzett serege indított elsőként ellentámadást, és Durand felszólította a négy megacég vezetését, hogy seregeikkel mérjenek csapást az új ellenségre.

Az első háború a Légió ellen

bauhausvenus_1.jpg

Az elsődleges célpont a Vénusz mélyén lévő Citadella, Algeroth bázisának elpusztítása volt. A négy céges és a Testvériség egyesített csapatainak részvételével megkezdődött a Vénuszi Kereszteshadjárat. A hadjárat 3 évig tartott, de végül sor került a sorsdöntő ostromra. Az emberiség seregeit  Durand vezette a csatába, aki végül párbajban megküzdött magával az Apostollal. Algeroth súlyosan megsebesült a bíborossal vívott harcban, és kénytelen volt megfutamodni az emberi seregek elől. Sajnos a harc közben Durand halálos sebet kapott, és halála előtt átruházta hatalmát bajtársára, a Bauhaus csapatok hős főparancsnokára Alexander Toth marsallra. Toth Bíboros ezután győzelemre vezette az emberiség csapatait és egy 38 évig tartó háborút követően a belső bolygók utolsó Sötét Citadellája is elpusztult. 

A győzelmet követően viszont nem következett béke. A Sötét Légiót ugyan legyőzték, de akadtak olyan emberek akik a hatalom ígéretétől megrészegülve a Sötét Légió szolgálatába álltak, és belülről próbálták bomlasztani az emberiség békéjét.

Három évvel ezután (94 YC) a Marson újra megjelentek a Sötét Légió csapatai, és egy újabb hat éven át tartó háború kezdődött, melyet újra az emberiség nyert meg.

A romlottság kora

bauhaus_wolfe.png

Ezután több, mint 137 év telik el és a Sötét Légió már csak egy halovány emlék. Viszont a Cégek régi szövetségüket felejtve újra kezdenek egymás torkának esni.

237 YC: A Bauhaus és a Mishima a Vénusz legtermékenyebb területeiért kezd háborúba,

654 YC: Scarab háború - Capitol és Mishima csapatok összecsapnak a Marson a Transz-marsi vasútvonal ellenőrzése fölötti jog megszerzése miatt. A Sötét Légió ekkor már sokaknak nem több, mint egy dajkamese vagy költői túlzás.

667 YC: A Szégyen háborúja - Polgárháború a Capitol-on belül;

908 YC: Neró Eretnekség - Belső hatalmi harc indul a testvériségen belül. Luna City majdnem teljesen elpusztul. 9. 'Őrült' Durand Bíborosról kiderül, hogy a Sötét Lélek szolgálója volt. A konfliktus végén az Inkvizició kitisztítja az eretnekektől a Testvériséget. A Mashima teljesen szakít az egyházzal, mivel az szerintük nem érdemes tiszteletre ezek után.

911-960 YC: A Sasok háborúja - Hosszú ideig elhúzódó polgárháború az Imperial-on belül.

 

A Cybertronic Megacorporation létrejötte

cybertronic_warriors.jpg

1103 YC: Luna City tőzsdéjén beüt egy hatalmas pénzügyi krach. A négy megacég és a testvériség hatalmas pénzeket bukik. Viszont egy kis cég, hatalmasat tarol. A kis cég így elegendő pénzre tett szert, hogy Megacéggé formálódjon (egyes elméletek szerint ők is a felelősek a krachért..). Létrejön az ötödik megacég, a Cybertronic Megacorporation.

Az új cég forrásait elkezdi számítástechnikai fejlesztésekbe ölni, és a Cartel tudta nélkül olyan eretnek technológiákat hoz vissza a sötét múltból, mint a robot- és android technológia, vagy a mesterséges intelligencia....

E miatt a Cybertronic hamar kivívja a testvériség és a többi cég haragját, arról nem is beszélve, hogy propagandájával neves tudósokat és telepesek tömegeit kezdi átcsábítani magához a többi cégtől.

1253 YC-re már a Cybertronic lett a legnépesebb Megacég, ami egyébként az ígért paradicsom helyett egy kemény totalitárius diktatúraként működik...

A cég tudósai titokban képesek lettek a Szimmentria által nem befolyásolható gépeket készíteni, így titokban megkezdődik a cég nagyszabású robot és android seregének építése a rejtett aszteroida bázisokon.

A Második Céges Háború

imperial-2_2.jpg

Az ütüdik megacég megjelenésével megbillent a kényes hatalmi egyensúly. Újra érezni lehetett a háború előszelét.

Hogy ezt megelőzze 17. Durand Bíboros összehívott egy békekonferenciát egy semleges űrállomásra. Csakhogy az állomás rejtélyes módon felrobbant, benne a Cégek, a Cartel és a Testvériség képviselőivel együtt. A Cégek egymást okolták, és ez elegendő szikrát jelentett a Második Céges Háború Kitöréséhez...

Eközben a testvériség a Sötét Légió kezét sejtette a dologban és megkezdte a felkészülést a második invázióra...

1262 YC-ben megjelent egy új Sötét Citadella a Marson, bár különös módon a létesítmény üresnek bizonyult.

1270 YC-ben 17. Durand hirtelen bekövetkezett halála után utóda, Dominic bíboros vasmarokkal kezdte irányítani a Testvériséget.

1291 YC: A Sötét Légió seregei hirtelen visszatértek! Egymás után  nőnek ki a földből Sötét Citadellák a emberi planétákon, és megkezdődik az emberiség történetének legvéresebb háborúja....

És ez az az időpont, amikor is a wargame rendszer hivatalosan játszódik! Bár, ahogy az előzőekben felsorolt eseményeket olvashattátok, van lehetőség narratívára bőségesen!

Remélem tetszett ez a rész és a következőt is el fogjátok olvasni, amiben a Capitol Meagcorporation-t fogom részletesen kielemezni!

A Bíboros fénye legyen veletek!

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://asztropata.blog.hu/api/trackback/id/tr887700096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása