2015. november 15. 08:57 - MasterDwalin

Bevezető a Warzone-ba III.: A Capitol Megacorporation (1.6-al kiegészítve)

nevtelen11_1.png 

A sorozat előző részei:

1/a. rész: A játék alapjai és a kezdeti lépések!

1./b rész: A kezdődobozok pontértéke és a pszihikus erők

 2./a rész: A Mutant Chronicles világa I.

2./b rész: A Mutant Chronicles világa II.

Elég régen nem írtam már cikket ebbe a sorozatba, ezért elnézést kérek, de..... Na jó! Hagyjuk a magyarázkodást! Csapjunk a lecsóba!

A Capitol Megacorporation bemutatása

"Büszkeség és profit"

 nevtelen1.png

A Capitol a Naprendszert uraló Megacégek közül a legöregebb és egyben a legerősebb is. A Capitol-t alapították meg elsőként, még a régi Földön, a 22. században.

A Capitol alapját az Amerikai kontinens még élhető részeit uraló cégek adták, melyeket üzleti, vagy katonai módon olvasztottak be a Capitol-ba, a közös ügy érdekében. Ez a közös ügy pedig a Naprendszer elfoglalása, és az emberiség megmentése volt. A Capitol politikája járult hozzá a másik 3 Megacég megalapulásához, és a Capitol rendíthetetlen hozzáállása szülte a cégek közötti békét is, minek eredménye az emberiség túlélése, és a Naprendszer kolonizálása lett. 

Mivel már akkor a Capitol rendelkezett a legnagyobb profittal és hatalommal, a kolonizálásból is ők jöttek ki a legjobban. Megszerezték maguknak a Holdat (innentől viszont a Luna néven illetik) és a Marsot.

Az Exodus ideje óta a Capitol tartja a dobogós helyet a cégek között, bár a Mishima és a Bauhaus is erősen pályázik a címre.

0.png

 És most ugorjunk a jelenbe, a 2. Céges Háború és a 2. Invázió közepébe....

A Capitol központja a Mars, fővárosa pedig San Dorado (A Lunát az Első Céges Háború után átengedték a testvériségnek).

San Dorado, Luna City után a 2. legnagyobb emberi település a Naprendszerben, és a gazdasági élet egyik központja. A Marsot bár terraformálták a múltban, sosem lesz annyira Föld szerű. mint amilyen a Vénusz lett.

Felszínét főleg síkságok, sivatagok és sztyeppék tarkítják. A lakosság nagy része a mesterségesen létrehozott folyók köré épült városokban él. (A bolygót átszelő hatalmas kanyon folyók létrehozásához a sarkvidékek jégsapkáit csapolták meg és vezették el).

A Mars déli része valaha egy rendkívül termékeny mezőgazdasági zóna volt, mely a Naprendszer fő éléskamrájának számított. Sajnos ez már a múlté, mivel a bolygó ezen része egy hatalmas csatatérré változott a Mishima, az Imperial és a Capitol erői között. 

A Capitol minden állampolgára a cég részvényese is. Gyakorlatilag ezzel az érvvel szokták hangsúlyozni, hogy a Capitol a Naprendszer legdemokratikusabb, legszabadabb cége. Ami persze jól hangzik, de természetesen koránt sem igaz.

Bár minden állampolgár részvényes, a részvényeik mennyisége és értéke befolyásolja a társadalmi elhelyezkedésüket is. Minél több részvényed van, annál gazdagabb és befolyásosabb is vagy. Tehát a legtöbb részvénnyel rendelkező, gazdag családok befolyásolják a cég működését. 

A cég irányítását a Tanács és a ranglétra csúcsán álló vezető, az Elnök végzi. (Természetesen a Tanácsba csak a leggazdagabb családok tagjai juthatnak be).

A meggazdagodás és a ranglétrán való előretörés legjobb módja egy alacsonyabb rangú állampolgárnak a katonai pálya. A Capitol hadserege 4 részre oszlik:

 - A Capitol Szárazföldi Erők:

A C.Sz.E. alkotja a Capitol hadseregének gerincét. Ide tartoznak például a Könnyü- és a Nehéz gyalogság egységei. Ha egy egyszerű Capitol állampolgár belép a seregbe, akkor innen kell kezdenie a karrierjének építését. A C.SZ.E. tisztjei tisztában vannak azzal, hogy katonáik mindegyike a cég részvényese, így a veszteségek minimalizálása a vezetés egyik legfontosabb feladata.

Ugyanebből az okból a C.Sz.E. katonái mindig a lehető legalaposabb kiképzést kapják.

 

- A Capitol Különleges Erők:

A Capitol hadsereg krémje. Azok a katonák kerülhetnek be a számos különleges alakulat egyikébe, akik bátorságukkal és tehetségükkel kiérdemelték az előléptetést. Bár minden Megacég seregében vannak speciális egységek, a Capitol-t szolgálják a leghíresebb és legrettegettebb alakulatok.

Ide tartoznak például a Tengeri Oroszlánok (Sea Lions) vagy a Marsi Banshee-k (Martian banshees).

 

- A Szabad Brigádok

A Szabad Birogádokban az olyan irreguláris erők kapnak helyet, mint például a Szabad tengerészgyalogosok (Free Marines).

A Brigádokban bűnözők, elítéltek és más cégektől átpártolt katonák harcolnak, így a vezetés szempontjából ezek a katonák "Feláldozhatóak".

 

- A Capitol Légierő

A Capitol légereje a legjobban felszerelt a Naprendszerben. Fő feladatuk a szárazföldi csapatok támogatása és a felderítés.

 nevtelen_3.png

 

És most lássuk, hogyan is teljesít a Capitol a Warzone Resurrection-ben!

 A frakció speciális szabálya, hogy seregünknek választanunk kell egy bónusz "képességfát", ha tetszik, melyek neve 'Battalion'. Szóval ez adja meg, hogy az adott csapatunk milyen egységhez is tartozik. Ebből több is van, és bizonyos típusú Warlord egységekhez (Mellee, Ranged, Tech) bizonyos típusú Battlalion választható. Ez eleve ad egy vagy több plusz képességet egyes egységeknek, de ezen felül minden Battalion-hoz tartoznak további, pontokból vehető 'Enhaced tactics' képességek is. Ezek általában különböző statisztika növelő és plusz speciális képességet adó cuccok.

 

Nézzünk egy példát erre!

Mondjuk ott van a 'Line battalion' ami Ranged vagy Tech Warlord mellé választható. Ez alapból ad +1 CC-t és RS-t a Light Infantry egységeinknek, valamint HEDP gránátokat is. Ehhez a Battalion-hoz tartozik 6 'Enhanced tactic' képesség is. Egy példa: Psy-Ops: Minden figura megkapja a Contempt (all) speciális képességet. Ez Troop figuránként 1 pontba, Support figuránként 2 pontba kerül.

 

nevtelen2.png

 

És most jöjjön egy pár infó és magán vélemény a Capitol egységeiről!

Troop

 light-infantry.jpg

-Light Infantry (Könnyű gyalogság)

A Könnyű Gyalogság katonái a Capitol sereg gerincét képezik. Kis osztagokra bontva harcolnak, ezért a tisztekre hárul a feladat, hogy egymást jól ismerő és egymásban megbízó, engedelmes csapatokat hozzanak létre. Ha tetszik, kis "családokat". A Könnyű gyalogság feladata a Capitol állások kiépítése és megtartása, ha kell bármi áron.

Alap felszerelés: Mk.1 Armour, M50 Assault Rifle, Combat Knife

Létszám: 5-12 fő

Értékeik teljesen átlagosak, ami nem baj, mert alap bakákról beszélünk. 10 pontért a tisztet szanitéccé lehet tenni (Heal(3)) ami jól jöhet, de elég jól kell hozzá dobni.

Az alap fegyverük teljesen átlagos, de a Battalion-tól függően kaphatnak mindenféle spéci gránátot.

Van spec. képességük, amivel egy Rapid Deplayment segítő token-t tudnak lerakni.... hát, nem rossz, ha mondjuk Airborne cav-ra építünk. Különösen fájó, hogy az 1.5 előtt megvolt nekik a Target Sence, ami miatt tetszett az egység. De ezt sajnos elvették tőlük...

Vélemény: Átlagos statisztikák és pontérték. Nincs semmilyen opcionális nehéz- vagy különleges fegyverük, így meggyűlhet a bajuk a jobban páncélozott egységekkel, a járművek láttán meg jobb, ha inkább kereket oldanak. A Rap. Dep. segítő képesség nem rossz, de ha nem hozol deszantost akkor minek? A gránátok érdekesnek tűnnek és szükségük is lesz rájuk.

 capitol_airborne_1.jpg

Airbourne Cavalry (Deszantosok)

A Capitol Deszantosok a sereg igazi fenegyerekei. Feladatuk, hogy rakétavetőikkel (akár még ereszkedés közben) minél nagyobb csapást mérjenek az ellenség vonalaira.

Ez az egység a Könnyű gyalogság egy fejlesztett változata, szóval magasabb egyel a CC az RS az ST és a Con. Az M50-es puska mellé kapnak rakétavetőket de az alap áruk 30 ponttal több is, minta  Könnyű gyalogságnak.

+Fegyver: HU-E 'Lance' missile launcher - Kétféle tűzmóddal rendelkezik, az egyik egy átlagos erejű lövedék gyalogság ellen (Kis template) a másik viszont egy elég erős (ST15 - AVV6) páncélátütő lövedék.

Viszont van itt egy csavar...

Mint ahogy feljebb írtam az egységnek van lehetősége ereszkedés közben tüzelni, ez a 'Hail Mary' speciális képesség. Ebben az esetben, a sikeres landolást követően az érkezés pontjától számítva a fegyvernek 30" lőtávja lesz (alapból csak 24") és olyan célpontra is lőhet amely nincs LoS-ban. Ha az RS dobás eredménye 20, akkor a template-et pontosan a célpont  fölé helyezzük. Ellenkező esetben a template D20/2"-et szóródik.

Ez a lövés normális Lövési parancsnak számít és 1 aktivációs pontba kerül. Az Anti-Vehicle lőszer nem használható erre a célra.

Azta...

A fegyver nagy hátránya, hogyha egyszer már lőttünk vele, akkor csak 2 kártya elégetésével lőhetünk megint.

Nekik megmaradt a 'Target sence' és természetesen a 'Rapid Deployment'  (Ez az a képesség, amivel a deszantos egységeket be lehet dobni az ellenfél háta mögé) és a 'Stay frosty'-t (Ez egy elég alap képesség, a tiszt halála után nem csökken 2-vel az LD-jük). Az új kiadásban ezek mellé megkaptáka  Dispersible-t is (full LD-s koherenciájuk van) és a Stay Frosty-t (nem csökken az LD, ha leesik a tisztjük).

Vélemény: Durva. Persze függ az egység hasznossága attól is, hogy mennyire szerencsésen dobunk a 'Rapid Deployment' során. Az, hogy a tiszttől 15 inches koherenciát kell tartani jól jöhet, ha egyszerre több helyen kell rakétavető.

 heavy-infantry.jpg

Heavy Infantry (Nehéz gyalogság)

Alap felszerelés: M66 Autocannon, Powered gauntlet, Tortoise armour Mk.2(A15(10)).

Létszám: 5-10 fő

A Nehéz gyalogság katonáit azok közül a veteránok közül válogatják ki, akik képesek voltak túlélni a Naprendszer legkeményebb csatatereit. Modern csataruháiknak hála játszi könnyedséggel képesek cipelni hatalmas M66-os automata ágyúikat. Ők a Capitol seregek támogató tüzérei és rohamosztagosai egy személyben.

Az RS és CC értékük 13, ami átlagos (de ha valamit egyszer eltalálsz…) A tiszt lánckardja és a bakák láncbajonettjei egyszerre alkalmasak erős páncélzatú ellenfelek és járművek szétkapásához, ráadásul Impenetrable Armour 12-t adnak nekik! És ehhez a bajonettenként 3 pont nem nagy ár. A tiszt még lángszórót is kaphat 10 pontért.

Heal 4 (nem növelhető) és nincs ellenük roham bónusz? Játékonként egyszer az egység a kör végéig +1 RoF és RoA-t kap. Ez két kártya égetésbe kerül, és a figurák aktivációjának végén elszenvednek egy St10-es Autohit-et. Ezzel a páncéllal ezt könnyű lesz levédeni, de azért még lehet ez rizikós.

Van még egy érdekes képességük: annyi kártyát kell elégetni ahány figurából áll az osztag. Ezután minden Nehéz gyalogostól 2”-re lévő, kis talpon álló ellenfélnek Con tesztet kell dobnia, ha valamelyik nem jár sikerrel, akkor megkapja a ’Stun effect’-et. Mivel ez speciális osztag parancsnak minősül, ezért egy aktivációs pontot is el kell rá költeni.

Vélemény: Ha erősen tüzelő és közelharcban hentelő legényekkel akarod feltölteni a Troop szekciót, akkor a Nehéz gyalogság a te egységed! Nekem kifejezetten szimpatikusak a srácok! De, ha más taktika a cél akkor hozhatod őket Support-ként is!

 

Support

 free-marines.jpg

Free marines (Szabad tengerészgyalogosok)

Alap felszerelés: Mk1. Armour, M50 Assault Rifle, Punisher Shortsword

Létszám: 5-10 fő

A szabad tengerészgyalogosok sorait elítélt és fegyenc katonák alkotják, akik kaptak még egy esélyt, hogy jóvátegyék bűnüket. Csak azok nyerhetnek felvételt az egységbe, akik legalább két évig szolgáltak a seregben és valami nagyon mocskos dolgot követtek el.

Az egység tagjait megfosztják állampolgárságuktól így a vezetés szempontjából ezek a katonák teljesen feláldozhatóak. Akiknek felajánlják a csatlakozást két opcióból választhat: belép az egységbe és, ha jól harcol, és lehúz két és fél évet visszanyeri a szabadságát, vagy kap egy golyót a koponyájába.

90 pontért egész jó közelharci- és célzási értéket kapunk, valamint magas LD-t és Con-t. 5 emberenként egynek vehető könnyű géppuska vagy rakétavető. Kaphatnak gránátokat gyalogság és páncélosok ellen is, és, ha nem lenne elég a robbanásokból, alapból 5 figuránként 2-nek bitang C4-ese is lehet.

Heal (5)-ük van és sikeres roham esetén kapnak +1 RoA-t grátiszba. Újradobatják a ’Swarm’ és ’Hold’ speciális akciókat és a tisztjük játékonként egyszer lerakhat egy zászlót, amitől +3 páncélt, CC-t és +1 RoA-t kapnak.

Ráadásul megvan nekik a ’Fearless’, a ’Ranger’, a ’Stay frosty’ és ’Infiltrate’ képesség is.

Vélemény: Ennyi pontért simán megéri. Ráadásul bőségesen feldíszíthetjük őket különböző fegyverekkel és robbanószerekkel. Ja, és a Stallone-Schwarzenegger feeling garantált! Az ’Infiltrate’ (kezdheti a játékot akár 12”-re az ellenféltől) és a ’Ranger’ (light és heavy terrain nem korlátozza a mozgását) extrém mozgékonnyá teszi őket.

 sea-lions.jpg

Sea lions (Tengeri oroszlánok)

Alap felszerelés: M50 Assault Rifle, Machete, Panther Armour

Létszám: 5-10 fő

A tengeri oroszlánok a Capitol számtalan különleges egysége közül a leghíresebbek. Csak a legtehetségesebb és legkiemelkedőbb teljesítményű katonák kerülhetnek be a soraikba.

Az egységet eredetileg az Első Céges Háború alatt alapították, hogy a Vénusz őserdeiben és trópusi szigetein harcoljanak. Az egység profilja ebből a szempontból máig változatlan. Ezek a katonák a mesterei a trópusi és víz közeli harcmodornak. Az, hogy a vénuszi Graveton-Szigetcsoportnál, vagy a marsi Arcadia-tegernél kell harcba szállniuk, nem számít. A Tengeri oroszlánok mindig gyors és halálos csapást mérnek az ellenfelükre, mint a marsi Mako cápa.

90 pontért jó CC és RS érték, magas LD. Bár nekik is M50-es az alap fegyverük, a lőszerük jobb, mint a Könnyű gyalogos társaiknak. Nagyobb lőtáv, nagyobb erő, és AVV1.

Egy kártya égetésért láthatatlanok lesznek egy körig, egy kártyáért pedig ’Fearless’-ek. Szabadon kimozoghatnak a közelharcból és ’Infiltrate’ esetén kötelezően őket kell elsőként felrakni az asztalra.

Vélemény: Nem drágák, van egy pár jó képességük, amivel jól lehet őket pozicionálni, de nem kaphatnak speciális vagy nehéz fegyvereket. Eddig a Szabad tengerészgyalogosok nekem jobban tetszenek, de bennük is látok lehetőséget.

 martian-banshiees.jpg

Martian Banshees (Marsi Bansheek)

Alap felszerelés: Predator Armour, M50 Assault Rifle, Anti-Vehicle Grenades, Combat Knife,

Létszám: 5-10 fő

A Marsi Banshee-k a Capitol hadseregének legkülönösebb katonái. Csak azok a veterán katonák kerülhetnek a soraikba, akik elveszítették a családjukat a Mishima vagy a Sötét Légió elleni háborúkban. Így ezeknek a megkeseredett és magukba fordult katonáknak nem marad más cél, mint a bosszú. A felszerelésükben is eltérnek a többi egységtől. Predator osztályú testpáncéljukat feketére és vörösre festik, fejükön pedig a Mishima legendákból vett démonikus, halálfejet viselnek. Nevüket (Banshee – sikítószellem) a zord külsejükről és a hátirakétájuk visító hangjáról kapták.

A Bansheek a Warzone világának egyik legepikusabb egysége, ezért is kár, hogy a figuráik, szerintem a jelenlegi felhozatal leggyengébbjei… De szerencsére a Prodos rendszeresen újra kiad bizonyos gyengébb figurákat, így van még remény!

Viszont az egység szabályai kárpótolnak! Jump pack, +3” mozgás nyitott terepen, roham esetén +1 RoA-t, +2-es roham bónuszt kapnak, egy kártya égetésért pedig ’Fear(5)’-öt. A Mishima és Legion ellenfelek pedig utálni fognak, mert az egységeik ellen újradobják a CC teszteket és ’Fearless’-t kapnak ellenük. Mondjuk ez akkor nem ér semmit, ha nem az említett két frakció ellen játszunk.

Opcionálisan felszerelhetőek M14-es Handgun-okkal és Chain ripper lánckardokkal. Ha így hozzuk őket kapnak Stun gránátokat is. A ROA 3, AVV2-es közelharci fegyver elég keményen hangzik...

Vélemény: Csúnya figurák, használható és ígéretes szabályok. Páncélosoktól azért illik óvni őket. Azt mondtam, hogy csak 100 pont alap hangon?

 k9_1.jpg

K-9 Team (K-9 osztag)

Alap felszerelés: M50 Assault Rifle, Combat Knife, Mk1. Armour, Sub-Dermal ceramic armour (kutyák)

Létszám: 1 Handler, 2-5 Hound

A K-9 egységeket az ellenséges kémek, bérgyilkosok és beszivárgók elhárítására alapították. Régen a Ranger alakulatok kötelékében szolgáltak, de mára teljesen önálló egységnek számítanak. Ennek ellenére a Ranger-ek és a K-9-esek szoros viszonyt ápolnak egymással, például sok Ranger-t a K-9-be nyugdíjaznak le.

A K-9-ben használt kutyák kifejezetten harcra tenyésztett fajták. Két típusuk van, az egyik az úgynevezett Nyomkövető fajta (vagy más néven a Szimatok) a másik pedig az Őrző fajta. A Szimatok feladata az ellenfelek, robbanóanyagok és csapdák megtalálása, míg az Őrző kutyák a célpont leterítésére specializáltak.

A kutyákat vezető Ranger és a Szimat értékei teljesen átlagosak, az Őrző kutyák CC értéke viszont brutális (16). A Ranger 12(12)-es páncélja egy erős közepes, a kutyák viszont elég sebezhetőek (A10).

Az Őrző kutyák támadása elég keménynek tűnik gyalogság ellen (St12), de egy kártya égetésével ez még keményebb lesz (St14, RoA3).

Vélemény: Az egység három különböző figurából áll, és ezek erősen egymásra vannak utalva. Ha pl. a Ranger-t leszedik, automatikusan veszítjük a Szimatot, az Őrző kutyák pedig megörülhetnek. A Szimat biztosítja az osztagnak a ’Predator senses’ képességet, amitől az Őrző kutyák LoS nélkül rohamozhatnak. Maguk az Őrző kutyák brutálisak közelről, de félő, hogy egy jobb sorozat leviheti őket.

Ha valaki jól mozog és taktikázik, az osztag még kemény is lehet, de csak kutyabarátoknak ajánlom!

 

Light vehicles

 purple-sharks.jpg

Purple Sharks (Lila cápák)

Alap felszerelés: Quad-mounted Light Mahcine Guns, Automated Granadier Unit, Combat Knife, Chobham Industries Reconnaissance Vehicle Armour;

Létszám: 2-4 fő

A Lila cápák a Capitol modern hadiiparának mintapéldányai! Ezek a sugárhajtású siklómotorok bármilyen terepen képesek gyorsan mozogni és jól manőverezni, legyen az egy marsi sivatag, egy vénuszi dzsungel, vagy a Merkúr labirintus szerű, barlangrendszerei. A gép orrában több géppuska is helyet kapott, továbbá limitált bombateherrel is felszerelhető. A Lila cápák alap feladata a gyors felderítő feladatok elvégzése és az ellenfél utánpótlási vonalainak zargatása. Ezek mellett ezen egységek katonái híresek a halált megvető „lovasrohamaikról” is.

Bár az alap RS12 nem valami magas, de a géppuskák RoF4 AVV2 értéke kecsegtető. A gép páncélozottsága átlagban 12-es, ami miatt nem árt, ha vigyázunk majd. Mivel egy gyors járgányról van szó, ha valaki rálő az alapból -4RS-et kap, ami az életbiztosításunk alapja lesz. Ráadásul mozgás közben még gránátokat is szórhat magából, körönként 3-at…

Vélemény: 50 pont darabja? Kell! Sok!

 orca_1.jpg

Orca Battlesuit (Orca csataruha)

Alap felszerelés: Orca Battlesuit Armour, M89 HMG, M-100A1 Autocannon, DPAT-11 Multi-Rocket Launcher, M516 Shotgun;

Létszám: 1

Az Orca egy két személyes lépegető fegyver platform. Fel van szerelve mindennel, ami az ellenséges gyalogság, páncélosok vagy állások megsemmisítéséhez szükséges. Egy Orca pilótájának vagy lövészének lenni nem egyenlő az életbiztosítással. A Fegyverek működéséhez rengeteg lőszert kell a gépben tárolni, valamint a lépegető dízel motorjának hatalmas üzemanyagigénye van. Így érthető, hogy egy Orcában ülni olyan, mintha egy hatalmas halom robbanóanyagon ücsörögnénk. Az Orca feláldozta a mozgékonyságot a tűzerő növelésének oltárán. ezért a gép igen csak lassú. Viszont a megfelelő pozícióban és távolságból tüzelve az Orca magát a poklot szabadítja rá a Capitol ellenfeleire.

Az Orcán annyi fegyver van, hogy még felsorolni is hosszú volt. Rakéták és nehéz géppuska a gyalogság ellen, automata ágyú a nehéz páncélos célpontok ellen, és egy sörétes puska a közelharcosok ledarálásához. Az átlag 14-es páncél kellő védelmet fog nyújtani a legtöbb lövedék ellen. Ráadásul, ha kilövik a ’Weapon control’-ját (tehát a lövészt) akkor van lehetőség rá, hogy feláldozzuk a mozgást, de legalább újra lőhetünk az elsődleges fegyverekkel…

Vélemény: Az Orca egy mozgó erőd. Lomha, de helyette halálos. Ha hozni akarsz valami keményet, akkor hajrá, de potenciális célpont lesz, az tuti. Nekem inkább kozmetikai problémám van a figurával. Ez az egyetlen Warzone figura, aminek a Kickstarter-es verziója jobban tetszik, mint az új. Értem, hogy lore okai vannak a pilótafülke nyitottságának (olyan meleg van a motor és a fegyverek miatt a gép belsejében, mint 10 szaunában), de így iszonyatosan sebezhetőnek tűnik. Pedig a páncélértéke szerint nem az…

 

 Heavy Vehicles

leviatan.jpg

AFT-20 Leviathan (AFT-20 Leviatán)

Alap felszerelés: Twin Mounted ’General’ Pattern Ultracannon, M606 LMGs, Mk2. Fessilite Alloy Plating

Létszám: 1

A Leviatán csatatank a Capitol kevés lánctalpas harci járműveinek egyike. A cég sokkal inkább hagyatkozik a Légierőre és a ’Cápa’ osztályú siklókra, ha nehéz támogatottságra van szükség. A Leviatán egy kifejezett célból jött létre: hogy felvegye a versenyt a Bauhaus Grizzly-kel.

A toronyban kettő páncélátütésre alkalmas Ultracannon található, amit további kettő géppuska egészít ki. A tank pilótafülkéje egy különleges marsi fémből készült, ami kívülről védelmet nyújt a becsapódó lövedékek ellen, belülről viszont teljes kilátást nyújt, mintha csak üvegből lenne.

350 pontért kapunk egy hatalmas tankot aminek a lövedéke úgy megy át a legtöbb páncélon, mint a kés a vajon. De van itt még átlag 18-as páncél is! Ja, és ez az ágyú, lövés előtt eldönti, hogy milyen fegyvertípussal akar lőni! Van továbbá egy speciális lőszere, amit kifejezetten gyalogság ellen vethetünk be (már azt hitted csak a páncélosaid vannak veszélyben mi?), St14 RoF8-al! És, ha még egy kártyát is égetünk mellé, akkor ’Critical Damage 3’ is lesz! Szóval akár könnyen páncélozott járművek elhamvasztására is jó lesz!

Vélemény: Brutális! De nem is vártam mást egy ’Heavy Vehicle’ egységtől. Mivel ez az egységtípus nem hozható az alap ’Skirmish’ játékmódban, ezért nem fogunk vele gyakran találkozni. Ha meg igen, akkor a túloldal tele lesz rakétavetővel, meg másik ’Heavy Vehicle’ egységgel...

 

 

Lords & Warlords

mitch-hunter-and-pride.jpg

Mitch Hunter százados & Pride

Alap felszerelés: M14 Handgun, Capitol Sword of Honour, Panther Armour

Mitch Hunter a 9. Tengeri Oroszlánok ezred parancsnoka és a Capitol népének ünnepelt hőse. Továbbá a ’Doomtrooper’(A ’Doomtrooper’-ek a Cartel által létrehozott elit kommandó tagjai, akik a céges múltjukat félretéve együtt harcolnak a Sötét Légió ellen) program jeles tagja. Rengeteg csata veteránja és számtalan civil megmentője. A Capitol propaganda legkedveltebb alakja, ez a fekete hajú, mosolygós elit katona. Nincs olyan gikszer amiből Mitch Hunter vezetésével ne lehetne kimászni, és nincs olyan ellenfél, akit ne lehetne legyőzni. Mitch társa Pride, egy felettébb értelmes kutya, akit egy Cybertronic bázisról mentett ki. A kutya probléma felismerő képessége és szimata különleges, és olyan, mintha minden szót megértene, amit Mitch mondd neki….

Mitch-et lehet ’Warlord’-ként (Close combat) és ’Lord’-ként is hozni. A ’Warlord’ verzió statisztikái mindenben kicsit jobbak, mint a másiké. De ami különlegessé teszi ezt a figurát, azok a képességei.

A távolsági fegyvere a rontott RS dobásait újradobhatja, egy kártyáért ignorál minden LoS módosító tényezőt, a kardja pedig 12-re növeli az ’Impenetrable armour’ értékét a közelharci csapások ellen, és képes akár több célpontot is megütni vele. Két osztag Tengeri Oroszlánt ’Troop’-ként hozhat, van füstbombája stb. Most csak az érdekesebbeket soroltam fel, nem az összeset, mert annyira sok van. (A teljes lista természetesen olvasható a sereglistában).

Pride egy 25 pontos fejlesztés, és olyan képességeket ad Mitch-nek, mint a ’Predator senses’, ’Target Identifier’és ’Ranger’, így növelve Mitch hatékonyságát.

Vélemény: Mitch Hunter a kedvenc karakterem az egész Mutant Chronicles világban, mióta láttam róla azt az epikus artwork-öt, amit lejjebb be is vágtam nektek. Olyan sok képessége van, hogy bajos lehet mindet észben tartani, de, ha ez megy, akkor gyakorlatilag minden problémára lesz valamilyen megoldás a Capitol játékos kezében.

 mutant-chronicles-art.jpg

 

 big-bob-watts.jpg

„Big Bob” Watts

Felszerelés: Enhanced Mk1. Armour, ATLAS Megacannon, Combat knife

Rober Watts San Dorado külvárosának szegénynegyedében született. Nagy termetének és erejének köszönhetően hamar bandavezér lett belőle. 18 éves korában lépett be a seregbe, és másokhoz hasonlóan a Könnyű gyalogosoknál szolgált. Viszont csak rövid ideig. Három hét szolgálat után, bivalyerős termete és bátorsága miatt előléptették a Nehéz gyalogság berkeibe, ahol tiszti rangot kapott. Itt szolgált évekig, egy szerencsétlen incidensig. Egy offenzíva előtt az ezrede új felettest kapott, akinek arroganciája és hozzánemértése miatt Watts majdnem egész százada elesett. A bivalyerős katona dühét a tiszten töltötte ki, akit egyszerűen félholtra vert. Egy gyors hadibírósági tárgyalást követően választhatott: méreginjekció vagy a Szabad tengerészgyalogság. Ő a két halálos ítélet közül a másodikat választotta. A tengerészgyalogosok között is kiemelkedett bátorsága és ereje miatt, ezért nem sokkal később a Testvériség beemelte a ’Doomtrooper’ programba.

Big Bob egy ’Ranged’ ’Warlord’, ezért brutális 17-es RS értéke van, amit egy 16(11)-es páncélzattal spékeltek meg.

A fegyvere, ami egyaránt tud gyalogságot és páncélost is ütni, ignorálja a könnyű fedezéket, egyes és kettes dobás esetén ’Critical Force (2)’-t kap és képes fedezék csökkentő tokeneket is lövöldözni. És, hogy a dolog még szebb legyen, két kártya égetése után még egy spec. jármű ellenes lőszert is betárazhat magának.

A Szabad tengerészgyalogos múltja miatt 'Troop'-ként hozhatsz két osztaggal a feláldozhatóakból. Továbbá ’Fearless’ és megvan neki a ’Target sence’ is. (Ami két gatling mellé nagyon jól jön)

Vélemény: Tíz ponttal drágább, mint Mitch Hunter, ami nekem egy kicsit fura. Viszont, ha nehéz tűzerőre építesz ő lesz a megfelelő választás. (’Lord’-ként is hozható egy kicsit rosszabb statisztikákkal és kevesebb pontért).

 captain-henry-thomas.jpg

Henry Thomas százados

Felszerelés: Cobra Pattern Experimental Mk.1 Armour, M50 Assault Rifle, 2x M14 Handgun, HU-E Lance Missile Launcher, Combat knife

Henry Thomas százados a 44. Légideszant század vezetője és egy igazi „showman”. A média előszeretettel foglalkozik Thomas-szal és a katonáival, mint a Capitol hadseregének „szárnyas fenegyerekeivel”. Thomas és katonái nem félnek semmitől, nincs számukra lehetetlen küldetés és győzelmet győzelemre halmoznak. Legalábbis ezeket a részeket szereti kiemelni a sajtó…

A 16-os CC és RS érték egyből szemet szúr a 18-as LD-vel és a 16(11)-es páncéllal együtt. A karakter ereje a sok és különböző fegyverében és a ’Rapid deployment’-ben van. Az egyik képessége miatt pl. az összes LD hatókörében lévő baráti egységnek ’Fearless’-t ad, ami Dark Legion ellen nagyon jó. Végül is a haditudósítás képein is jól kell kinézni, nem?

Vélemény: Nem tehetek róla, ha egyszer Mitch Hunter is opció, akkor nekem ő marad a favorit! De természetesen lehet mit kezdeni ezzel az egységgel is.

 the-blue-shark.jpg

Mike Sanders Alezredes

Alap felszerelés: ’The Blue Shark’ verzió: Experimental Quad-Mounted LMGs, Combat Knife, Chobham Industries Reconnaissance Vehicle Armour;

’The Banshee’ verzió: M50 Assault Rifle, Combat Knife, Enhanced Predator Pattern Armour;

Mike Sanders katonai karrierje már majdnem az elején véget ért. Miután az öccsével együtt beléptek a seregbe, sikerült egy részeges este folytán összeverekednie egy másik katonával a testvérét védelmezve (igen, nő volt a dologban). Csak, mint kiderült a katona, akire kezet emelt a sereg egyik brigadéros tisztje volt… Ezután Sanders hamar a Szabad tengerészgyalogosok soraiban találta magát. Dicsőségesen harcolva és megedződve húzta ki a letöltendő éveit és miután visszanyerte szabadságát visszahelyezték a regulárisokhoz. Ekkor tudta meg, hogy testvére azóta a Lila cápák kötelékében harcol. Úgy volt, hogy egy a Sötét Légió elleni ütközet után végre újra találkozhatnak, de sajnos Sanders testvére elesett a csatában… Sanders bánatában csatlakozott a Marsi Bansheek-hez ahol azóta a tiszti rangig vitte. Különlegessége, hogy gyakran indul csatába testvére átalakított siklóján, a ’Kék cápán’.

Ezt a karaktert egyből kétféleképpen kell kezelni. Lehet hozni ’Warlord’-ként, ebben az esetben a ’Kék cápán’ és ’Lord’-ként gyalogosan.

A ’Kék cápa’ értékei durván felülmúlják az eredeti ’Lila cápa’ verzióét, de meg is kérik érte az árát (240 pont)!

Ha siklóval hozzuk a sereglistába lehet rakni +1 ’Light vehicle’ helyet, de ennek egy Lila cápa osztagnak kell lennie, és általa egy Marsi Banshee osztagot ’Troop’-ként  lehet hozni.

Ha Sanders alól elfogyna a siklója, akkor tovább folytathatja a játékot gyalogosan, a ’Lord’ verzió értékeivel és a Banshee-k képességeivel.

Vélemény: Egy Lila cápa ’heavy’ listába passzolna, de akár 'Lord'-ként is meg lehet fontolni a Banshee-k mellé! Csak drága egy kicsit a ’Warlord’ verzió.

 

 

Heroes of the Solar System egységek

A Capitol csak egy új egységet kapott a HotSS kiegészítővel, ez pedig a:

iron-lady.jpg

The Iron Lady (A Vas Lady) – Nehéz gyalogos speciális karakter

Alap felszerelések: IN-14 Light Flamethrower, Powered Gauntlet, Medical Tools and Medical Banner;

A „Vas Lady”, vagy valódi nevén Florence Grantham doktornő eredetileg az Imperial állampolgára volt és orvosi és kémiai tanulmányokat folytatott. Élete úgy alakult, hogy anyacégét otthagyva a Capitolnak kezdett dolgozni, mint szanitéc önkéntes. Egy napon, mikor Florence kezei között meghalt az ezredik katona akit kezelt, valami eltört benne. A másnapi csatában a Nehéz gyalogosok között ott volt egy „szellem”, egy ismeretlen katona. Az azonosító nélküli katona bátran küzdött, és sok ember életét megmentette. A győztes csata után levette a sisakját és kiderült, hogy maga Florence volt a titokzatos harcos. Azóta a doktornő a Nehéz gyalogosok soraiban harcol a saját, egyedi Mk.2-es páncéljában, és egyszerre csinálja azt a két dolgot amihez a legjobban ért: küzd és sebesülteket ment a csatatéren.

A Vas Lady-t 60 pontért hozzá lehet adni ’Advisor’-ként egy Nehéz gyalogos osztaghoz.

Az értékei alapján szívós, mint a többi Nehéz gyalogos, 2 sebpontja van és 15-ös CC-je. 6”-re magától ’Fearless’-t ad, tőle 9”-re mindenki újradobja a ’Heal’ dobásokat. És ami a legjobb, ha valaki rá akar lőni, vagy meg akarja ütni, előbb dobnia kell egy LD tesztet, ha pedig nem sikerül, akkor nincs ellene támadás….

Ha a ’Medical Tool’-al pedig megüt valakit és az nem dob sikeres ’Con’ tesztet, akkor veszít egy sebpontot.

Vélemény: Egy abszolút jó és hasznos kiegészítő lehet a Nehéz gyalogosok mellé. Főleg a 'Heal' újradobás és a ’Mediacal Tools’ tetszik. És jó lehet látni az ellenfél arcát, amikor nem tudja megütni… „Lányokat nem ütünk, hékás!”

 

RPG egységek

Amikor a Modiphius Entertaintment egy Kickstarter keretében újraalkotta a Warzone világában játszódó asztali szerepjátékot. A kampány része volt, hogy minden frakcióhoz készültek egyedi, karakter figurák. Mára ezeket a Prodos-nál már meg is lehet vásárolni, és még szabályaik is vannak a játékhoz. 

Sergeant Vincent Harland - Free Marine karakter (Lord)

90 pontért kapunk egy 15 CC és RS értékkel bíró, tehát elég jó karaktert, magas LD-vel és elég jó 14 (12)-es páncéllal. A fegyvere egy erősített M50-es, amivel nem csak az 1-es, de a 2-es dobás is kritikusnak számít.

Képességek szempontjából mindennel rendelkezik, amivel a Free Marine egység, Contempt-et kap Mishima ellen valamint, ha sikeresen végrehajt egy rohamot, akkor két kártya égetésért újradobja az összes CC tesztet és megkapja a Critical Force 2-t. 

Vélemény: Azt mondhatom, hogy 90 pontért ez egy elég jó karakter, aki jól tud lőni és még jobban tud harcolni a közelharcban.

mutant-chronicles-rpg-models-capitol-set.jpg 

Lieutenant Chuk Robbins - Airborne Cavalry karakter (Lord)

CC13, RS14, St9, LD16 és A13(11) 95 pontért. Nem rossz értékek, de Harland jobb és öt ponttal olcsóbb is. 

A desszantosok rakétavetőjén túl van egy turbózott M50-es puskája is (Nagyobb lőtáv, nagyobb RoF, nagyobb AVV) közelharcban pedig egy RoA 2-es késsel küzd, vagy egy kártya égetéséért puskatussal ver oda az ellennek, ami bár RoA1 és csak alap erőt használ, viszont nincs ellene mentő. 

Minden Airborne Cav. képességgel rendelkezik, valamint Feraless, ráadásul, ha berakjuk egy Airbotne Cav, osztagba akkor azok dobás nélkül érkeznek tartalékból....

Vélemény: Henry Thomas mellé kötelező választás lesz.  

mutant-chronicles-rpg-models-capitol-set_1.jpg

 

Detective Vance Ryder (Luna Police Depot) - Lord

Ő már csak 70 pont, így az értékei is kissé alacsonyabbak. CC és RS13, St8, LD15, A12(10).

Fegyvere egy Pranha handgun, aminek egész jó értékei vannak (St13, RoF2). Ráadásul két kártyáért elég brutális 'Heretic Stopper Ammo'-t táraz be, aminek bár csökkentett a lőtávja és a RoF-ja, de az ereje 16 lesz Critical Force 2-vel. Mivel zsaru karakterről beszélünk vakító gránátja is van, ami a kis talpon álló karaktereknek okoz Stun hatást, közelharcban pedig hasonló hatású sokkolóval vág rendet.

Képességek terén kiemelnék párat, mivel elég sokkal rendelkezik: Pl. ha egy olyan egységnek okoz közelharcban sebet, amelynek 2 Wound-ja van az Critical Force 2-vel kapja a sebzést. Mivel egy detektívvel van dolgunk, a másik játékosnak fel kell fednie a Corporate- és Hidden Agenda küldetéseit az első körben. Ez csak akkor lesz jó, ha ilyen küldetések használatával folyik a játék, de abban az esetben ez egy elég nagy előny. És ezek mellé még Target Sense is van neki. 

Vélemény: 70 pontért egy hangulatos kis Lord, bár nem mindig lesz hasznos. Közelharcban bár tud szórakozni az ellenséggel a páncélja viszont alacsony. Szóval én azért vigyáznék rá. 

mutant-chronicles-rpg-models-capitol-set1.jpg

És ennyi…

Végére értünk az első frakció kiveséző cikknek. A leírások nem voltak teljesek, nem is akartak azok lenni. Ha valaki több háttértörténetet akar megtudni, akkor ott a nyomtatott szabálykönyv vagy a Prodos webshopja. Ha pedig a listák összes paramétereit tudni akarod, akkor letöltheted őket ingyen a Prodos honlapjáról!

Remélem tetszett a cikk, igyekszem mihamarabb készíteni a következőt!

Végeredményben azt tudom mondani, hogy nekem a Capitol nagyon megtetszett a cikk végére! Hangulatosak és sok jó egységük van! Az én kedvenceim: Nehéz gyalogság, Szabad Tengerészgyalogosok, Lila Cápák és természetesen Mitch Hunter!

1.6 Update: Sok egység pontértéke csökkent, a legszembetűnőbb Sanders 290-ről 240-re, ami elég jól hangzik. Ami nagyon fáj: A Light Inf. elvesztette a Target Sence képességet, ami miatt a kedvenc alap baka egységem volt... Így már nem az.

Ha érdekel a játék ajánlom Facebook csoportunkat, és, ha tudsz nézz be egy játékra a HammerTime Cafe-ba!

 

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://asztropata.blog.hu/api/trackback/id/tr807752882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HPetyo 2015.11.16. 10:54:25

Amennyire nem tetszenek a rajzolt képek, a figurák már annyival inkább.

MasterDwalin 2015.11.16. 22:44:54

@HPetyo: A Warzone egyik gyengéje (szerintem), hogy az új kiadásnak nincs elég látványos artwork-je.
Amik itt be lettek illesztve, mind a '90-es évekből származnak, még az eredeti Warzone játékból.
Mondjuk én szeretem őket :) Főleg a Paul Bonner és Paolo Parente által rajzoltakat.

szmoker (Homo Trollicus) 2016.08.10. 23:32:28

Van valaki aki még játszik ezzel rajtunk kívül? Mártmint a kártyával :)
Öten vagyunk és poén lenne egy hatodik ember, akár páros (3v3, 2v2v2) akár ffa módban.
Warzone-okat, Ki-t és Paradise Lostot nem játszunk, egyébként minden mehet.
süti beállítások módosítása